2012. december 30., vasárnap

Lónyai - 12.12.30

Ma sem fogtunk halat a Lónyain. A legtöbb helyen már fagyos volt a víz, így csak kevés terület volt horgászható. Gáván, Balsán a torkolatnál, Bujnál, majd később Kótajnál is megpróbáltunk pecázni, azonban nem sok sikerrel. Halak mozgását már alig lehet látni, egyes helyeken azonban még megriadtak a téli napsütésben sütkérezve kisebb egyedek.

Érdekes, de leginkább meghökkentő volt a kótaji "víztermelő" telepből kifolyó fekete zagy, állítólag tisztított víz, mely szemlátomást a telepen lévő ülepítő gödörből egyenesen a Lónyaiba ömlött. 



2012. december 28., péntek

Télies Zagyvás képek

Úgy tűnik nem sikerül normális pecát összehozni mostanában, így eléggé restellem is, hogy kevés bejegyzés születik, de hát hülyeségekkel szerintem felesleges fárasztanom a publikumot. Itt van néhány Zagyvás kép Dávid barátom jóvoltából, aki a "lőrinci" részt látogatta meg, Hatvantól nem messze. Halat is megpróbált horogra csalni, azonban mint ahogy a képeken is láthatjátok, valószínűleg ez az alacsony vízállásnak és a már-már üveg tisztaságú víznek "köszönhetően" nem sikerült. Azonban beszámolt már bandákba állt kis és közepes méretű domikról, nagy részt a zubogók allját, gödröket kereste. Volt, ahol akadt jelentkező, azonban óvatosságuk ilyenkor felettébb rontja a fogási esélyeket.

2012. december 6., csütörtök

A 2012 Horgászblog Díjának további befogadói

 Nos próbáltam nagyon objektíven válogatni és bírálni azonban nem elhanyagolható saját látásmódom és a leggyakrabban űzött horgászmódszerek. Nagyon nehéz dolgom volt, sokáig törtem a fejem, de megszületett.


2012. november 17., szombat

HorgászTam

Horgászni voltam. Illetve korrektebb leszek, mondjuk inkább, hogy megpróbálkoztam a halfogás egyik, térségünkben egyre népszerűtlenebb és sokak által eredménytelenül űzött módjával. Nem, nem kifejezetten a műlegyes horgászatra gondolok. Egyszerűen csak magára a HORGÁSZATRA.

2012. november 12., hétfő

Díjat kaptam!

De tényleg! :)


Ez itt egy köszönetnyilvánítás. Köszönöm a tisztelt közönségnek, és természetesen a vándordíj előző tulajdonosának eme megtisztelő kitüntetést. Valamint köszönöm anyukámnak, apukámnak, és a rámának.. Plusz jó néhány kegyes és kegyetlen pecának, amiből tanulhattam és amit annyira szeretek.

A blog indulásának kezdeti fázisában a cél elsősorban az volt, hogy saját magunknak rögzítsük az új élményeket, melyek inspirációval pumpálhattak minket, (akkoriban jött divatba a blogírás) de elsősorban szerettük volna kicsit népszerűsíteni a műlegyezés műfaját. Erre pedig szerintem a legjobb példa, ha egy kezdő láthatja mások bukdácsolását is az úton, tanulhat mások hibáiból, és együtt is érezhet. Szóval inspiráció gyanánt is szolgálhat. Na közben fotózgatok is és folyamatosan változik valami. Az elképzelés, a hozzáállás, az anyagiak, a szabadidő.. stb. Így remélem tényleg rászolgáltam a díjra! :)

Szóval köszönöm Atyafinak , hogy rám tette a voksát és a szabályzatban foglaltak szerint mihamarabb további két blogírót és azok produktumát én is részesíteni fogok a díjban. És hogy ne szakadjunk el a "szokásoktól", mint hogy Atyafi télapója hozta tavaly a két további kitüntetettet december 6án, úgy a sok egymást felülmúló blog átfutása után én is e mellett a dátum mellett tettem le a voksom.
 

Földi

2012. október 19., péntek

2012. október 3., szerda

"Megosztva"

Bár nagyon keveset horgásztam a Balatonon, avagy A magyar tengeren, épp fontolgattam a közelmúltban, hogy csak ki kéne próbálni komolyabban azokat a sekélyeseket a partközelben. Most mégis azt kell mondanom, vagy inkább kérdeznem, hogy nem lesz erre lehetőségem? És a halaknak sem lesz lehetőségük ott tanyázni?? Leívni??? 

Néhány napja röppent fel az info, hogy feltöltik a Balaton egyes part menti vizeit. Hogy miért? Önös érdekből. Már egy jó ideje úgy vagyok ezekkel a hírekkel, hogy sehogy. Mert hogy egyre több ilyenről hallani. Sajnos kisemberként kutyafülét sem tehet a plebs. A horgász.. Nézzük, ahogy szép sorban elsorvasztják a még értéket képviselő környezetünket, a természetet. 

Bárki, aki érdekelt lehet a kár megelőzésében, és hangot tud adni hivatalos szerveknél vagy akár a sajtóban, nézzen utána kicsit a dolgoknak!

Steveolson - hivatkozással.

2012. szeptember 8., szombat

Vörös uszonyok az aszályból

Kikocsikáztunk Balsára kimerni a ladikból a vizet. Kimertük. aztán a szomszéd ladikjából is. Aztán lementünk a gávai zsiliphez. Nincs benne sok víz, de annyi legalább van, hogy megtartja a halat. Egyik oldal üres, és koszos, küszös. Másik oldal halasabb, de kicsik. Egyszer csak valahonnan elered és szemerkélni kezd az eső(cske). Felpezsdül a víz 5 perc szemerkéléstől...


2012. augusztus 22., szerda

Tiszalöki paducok

Megérkezésünkkor rengeteg kisebb paduc hasogatta a kövekről a kaját, túrta a kavicsot a partoldalban. Látszólag nem zavartatták magukat jöttünkkor, megrezzentek ugyan mikor lejjebb ereszkedtem a kövezésen, de láthatóan a lábam alatt villogtak továbbra is. 
Volt köztük egész rendes példány is megriasztottam napozás közben(?) szépet kavart előttem. Sok leakadásom volt, belassult zsinór, késő bevágás... Gyakorolni kell még!

2012. augusztus 2., csütörtök

Melódia peca

A tervezett nap nem sikerült felkelnem és elérnem a 3:11es vonatot, így aztán tovább aludtam, majd másnap erőben, egészségben sem sikerült ugyan ezt a vonatot elérnem de a fél5öst már de.

Gázlót nem vittem, mellényt sem vittem, hanem inkább csináltam egy forgókapcsokkal díszített fagyöngyös nyakláncot és az egyetlen magammal vitt, csakatuti, amit eddig evett a hal meg egy-két kipróbálandó legyet rejtő legyes dobozt csatoltam rá egy csipesz és a tippetnek való zsinórok társaságában. Rövid gatya, napszemcsi, szalmakalap, fényképező és egy tengerjárócipő. Slussz. Na meg a botorsó :) A víz langyos, a nap is kisütött és abba sem hagyta egészen sokáig, majd térdre kényszerített és a vízbe, de ez már vége.

7 órakor ereszkedtem a kb 30 centi átlátszósággal rendelkező vízbe, ami később hol tisztulni látszott, hol zavarosodni, de a halakat ez nem igazán izgatta. Első légy egy 10es goddard, első dobásra volt jelentkező, de kissé félénken, majd másodjára le is szedte szép 20centis egészséges domi.

2012. május 27., vasárnap

Halak a szélben

Volt egy kis szél. Bár eddig akárhányszor kimentünk pecázgatni a patakra, mindig fújt, hol kevésbé, hol pedig viharos erővel. Most mindegyikben részünk volt, és az elmúlt hónaphoz képest rengeteget változott a vízpart és a víz arculata egyaránt. A szárazon magas fű, dudva, és a vízparton a nád is erősen növésnek indult. 


2012. május 15., kedd

Képzavar


Ilyen rövid bejegyzésem talán még nem volt, nem is túl nagy volumenű dologról van szó, hiszen én igazából nem sokat értek a zsinórokhoz, melyiknek milyen hosszú a shootinghead-je meg hány gramm stb.

De az, hogy a 4/5ös botom könnyebben, szebben és nem utolsó sorban messzebbre küldi a márka ugyan azon típusú 6-7es kiszerelésű zsinórját mint a hozzá "passzolót", nálam képzavar. Szenvedés kidobni 15-20métert, szélben már 15 a plafon a #4-5 zsinórral. 





2012. május 7., hétfő

Zsilipeca

05.07.
Alacsony víz fogadott mindkét nap, mikor kiértünk a csatornára. A Tisza néhány napja áradt, most viszont apad, és hogy miért engedik ennyire a csatornát nem tudom. Mindenesetre a várt betli elmaradt és sikerült legyezve halat fogni. Nem úgy az eddigi próbálkozásaim során, mikor a pergetés többször verte a módszert, nem sok kedvet adva a folytatáshoz. 



2012. április 28., szombat

Bodrogos téma

Sikerül leszervezni egy kis délutáni túrát Szalai Gábor Lászlóval, hiszen az újságban olvasott cikkei nagyon felspanoltak, nagyon megtetszett az az ártéri környezet, ahol azokat a gyönyörű jászokat fogja. Találkoztunk már ez előtt a fehován, már akkor beszélgettünk a közös pecáról és most összejött. Kora délután, ahogy végzett Laci a munkával, megpakolt kocsival gördült be a parkolóba, aztán gyors üdvözlés után rakodtunk is a csónakba. Röffent a moci és egy-két kilométer hajókázás után kanyarodunk is a hely felé, ami már kintről sejtetett valami misztikusat. 

2012. április 25., szerda

Mustad

A minap egy sérült botomat vittem a szervízbe, hátha tudnak kezdeni vele valamit. Aztán betértem a hely horgászbolt részébe is és egy kis kutakodás után, a szem elől gondosan elrejtve, egy félreesőbb helyen rábukkantam néhány csomagos horogra. Tudtam én, hogy olcsóbbak ezek a horgok az újabb, modernebb márkáktól, régebben is vettem darabra a Mustad horgokat, de most annyira megörültem, hogy végre találok ilyen méretekben, formában és nem utolsó sorban árban horgokat, hogy nagyon.



2012. március 31., szombat

Jászberényi séta

Már egy hete vártam az alkalomra, hogy lejussak egy kicsit a Zagyvára. Jöttek a hírek, szép halakat fognak a szolnoki népek. Gondoltam egybe kötöm mindezt egy kis családlátogatással. Utóbbi össze is jött, az időjárás viszont nem akarta, hogy elővegyem a szerkóm, viharos szél támad még csütörtökön és jelenleg is tart.

Könnycseppek formájában nyilvánítottam véleményt, mikor kiértem a folyópartra. Egyrészről, mert fájt a szívem a peca után, másrészről pedig a hideg szél csalta ki a könnyeket szememből.


2012. március 22., csütörtök

Zonker

Néhány napja takarítottuk kicsit a kérót és a néhány szatyornyi (darabra nem tudom) boros és sörösüveget, miután a sarki boltban nem voltak beválthatók, elvittük összetörgelni egy arra alkalmas szelektív üveggyűjtőbe. Ott aztán megláttam egy gyönyörű állapotban lévő nyúlszőr sapkát. Jelenleg a 30. csíkot hasítom belőle. Vannak 30, 20 és 15centis csíkok. 
Ha valakinek érdekében áll natúr színben vételezni, megteheti, az árban megegyezünk (:


Szpájder és egy ejtőernyős





F.

2012. március 5., hétfő

Domizni




Összességében ezek a színek vitték a prímet hétvégén domolykóéknál. Full fekete, kicsit zöldes, picit narancsos, de az inkább napnyugta előtt.

A méret 2-2,5 centi, nagyobb már nem volt jó, ahogy láttam a gájdunknak sem. Na és persze jól aláólmozva működhet, hiszen a dobált hornetek mind a meder alján vagy legalábbis a közelében jöttek, ami olyan bő 2métert jelent.    


F.

Az idei első halas peca (nem legyes bejegyzés)

Szégyellem is maga kicsit.. hogy kiteszem. De a horgászat már nagyon ránk fért, és végre barátnőm is megfogta első pergetett halát. Aztán a másodikat is.

És bár viharos széllel kellett mindezekért a képekért megküzdenünk, úgy érzem megérte, hiszen szép halakkal, szép helyeken horgászhattunk. És megismertünk egy fiatal helyi horgászt, Ádámot is, akinek köszönjük az útmutatást.

Itt a tavasz tagadhatatlanul!












2012. február 28., kedd

2012. február 26., vasárnap

Ez van

Kimentem ma kicsit szétnézni, olvadnak e már a közeli csatornák. Egy ipari park alatti részt szemeltem ki, ahogy láttam csordogált már szépen a víz. Volt is kint néhány ember, volt aki kishalat gyűjtött, volt aki csak nézte. És akadtak, akik a halfogás nem túl becses módszerét választották és csukatilalom közepén gereblyézve cibálták ki a csukákat a nem túl mély vízből. Az egyik "úriember" előtti jégtáblán jól kivehetően egy csuka fej hevert. A kiérkező haverjainak csak annyit mondott, hogy "tudod, a vidrák!". Na itt telt be a pohár és a sokadik ilyen esetet látván felforrt bennem a vér és tárcsáztam az illetékeseket.

10 percen belül meg is érkeztek és igazoltatták az ott lévőket. Én már ugyan hazafelé tartottam, mikor jött a hívás, hogy két embert igazoltattak, és a náluk megtalált csukákon lévő külsérelmi nyomok alapján és a náluk lévő felszerelésből következtetve gereblyézésről van szó. Mindez állatkínzásnak minősül, ezért úgy gondolom, hogy ha nem tudtak normálisan, a szabályokat betartva, emberségesen horgászni, megérdemlik a büntetésüket.

Sajnos csak telefonos videót tudtam csinálni, nem túl jó minőségű, de a végén jól kivehető, hogy mit is csinál emberünk.

                                            

F.

2012. február 20., hétfő

Gyilok

Fogalmam sincs hanyas lehet a horog, amit Trouttól kaptam, de látványosságnak elment a fehovára a rá kötött böszme hallégy. Lám:


F.

2012. február 10., péntek

Tavaszt!

              
                                               

F.

McFly hírdette Novellapályázat


2012-ES HORGÁSZ-NOVELLAÍRÓI
Klikk a képre!


Mindenkinek kellemes írogatást! 
F.

2012. február 4., szombat

Kezd tényleg az agyamra menni ez a ratyi idő. A kilencvenharmadik videót nézem már a jutubon és a sokadik legyet kötöm. Egyre elvetemültebbül. Megpróbáltam legutóbb ezt a dzsointidféle nimfát megkötni, hát így sikerült. Persze, mert így akartam.. szóval van még mit javítani rajta, de érdekelnek az újdonságok, ezért mivel már időm is engedi, megpróbálok mindenfélét. Ezen légy használatáról és mozgásáról látott videók annyira megigéztek, hogy kipróbáltam. Nem olyan bonyolult és ebben is lehet fejlődni. Mint minden másban.




2012. február 2., csütörtök

Foam Caddis

Az egyik legjobban úszó és látható légy. Még ha az őzszőr el is ázna, a polifoam biztosan a vízen tartja a legyet. És mivel tekerve kötjük a horogszárra, kicsit feszesen, pont annyira nem szívja meg magát vízzel, hogy a test félig-meddig a víz alatt úszik. Ha nem akarjuk sokat szárítgatni a legyet ez a légy tökéletesen megfelel a célnak, húzósabb vízen is fent marad. Némi bordázattal még élethűbbé tehető.







2012. február 1., szerda

Nézegetősolvasgatós

Hydropsyche larva

Olvasgatva Mcfly besztofját egy ismerős nimfára találtam, mely már sokszor húzott ki a haltalan időkben végigszenvedett horgászcsődből. Szerintem valamennyi csordogáló vizünkben megtalálható, első számú tápláléka ez a halaknak, és ha megtaláljuk a megfelelő utánzatot az adott vízen, a siker szerintem nem maradhat el.

2012. január 25., szerda

Film ajánló - The fish & the fly